2016. június 4., szombat

Irány London! Irány a Bubble!

Mikor először a szigetország földjére léptem, azonnal beleszerettem az országba. Ennek már legalább 12 éve. Ez volt az első ország, ahová a fapadosok repítettek. De ez egy másik történet. Két hét múlva ismét Londonban leszek. Nem is akárhol, hanem a Bubble London gyerekruha kiállításon, ahol a legújabb kollekcióikkal rukkolnak elő a gyerekruhát, kiegészítőket gyártó cégek. 


A város, amit nem tudok megunni

Június 19-20. a dátum, amit jó előre beírtam a naptárba. Szerettem volna ugyanis élőben látni azt, amit legtöbbször csak katalógusból választok. Onnan meg valljuk be, nem túl egyszerű még akkor sem, ha az ember lánya csak egy-egy darabot választ csemetéjének. Képzelhetitek, milyen, amikor nagyban rendelsz, sok pénzért, előre.

Mert ne legyen illúziója senkinek! Ezek a cégek jó előre megrendeltetik velünk a termékeiket, amit aztán akkor is ki kell fizetni, ha nem ment épp csudásan a szezon. Nincs nagyker, ahonnan csak azt rendelem meg gyorsan, amit már eladtam és nem is Aliexpress-es cuccokat árulok. Így aztán megéri kifizetni a repülőjegyet és a szállást, csomagolni és elhúzni erre a kiállításra, amit a Londoni Business Design Centerben rendeznek. Zárójelben jegyzem meg: kiruccanásnak sem rossz, ha egy kis nyugira vágyok, de így összekötöm a kellemest a hasznossal.

Az esemény helyszíne

A Bubble-n most a 2017-es tavaszi-nyári kollekciót láthatom, tapogathatom ...és rendelhetem. Mert bizony ennek a rendelési határideje június 19. a Fruginál. Na, rendelhetnék egy hónappal későbbig is, de mivel most az elő-elő-előrendeléshez ingyen posta jár, bolond lennék kihagyni. (Egy adag postázása Magyarországra minimum 30EUR, ezt megszorozva hárommal, tekintélyes summa marad a Little Fox kis kasszájában). Már csak abban reménykedem, hogy nem lesz Brexit...

Na de kik lesznek ott?

A Frugi, mert ők aztán ki nem hagynák ezt. Én is leginkább miattuk utazom.

Aztán olyan nevek is, mint a Kite, Hatley, aden+anais, smafolk, Emil et Rose, Lelli Kelly, Pediped, Guess Kids és sok egyéb itthon kevésbé ismert márka.
Legnagyobb bánatomra a bio vonal nagyon gyatrán képviselteti magát ezen a nyáron. Nem lesz sem Maxomorra, sem Toby Tiger, sem Pigeon és a Piccalilly sem teszi tiszteletét a kiállításon.



Persze ez így is maga lesz a paradicsom, egy magamfajta (gyerek)ruha őrültnek. Már csak arra kell vigyáznom, hogy ne szálljak el túlságosan a rendelésnél. Az esemény hangulatában erre viszonylag nagy az esély. Így aztán kész listával megyek, amin csak minimális módosítást végezhetek. Ha valami új rákerül a listára, valaminek ki kell hullania. No, de erős vagyok, erős vagyok, erős vagyok...

Egy kép a tavalyi kiállításról


Élménybeszámolót és pár apró titkot pedig majd a kiállítás utáni bejegyzésben. Addig is számolom vissza a napokat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése