2016. május 10., kedd

A Little Lovely Company; egy kis kedves cég cukiságai

Nagy intenzitással vetettem magam bele a 2016-os évbe. Több féltve dédelgetett tervem is van, amit szeretnék megvalósítani az idén. Az első szerdán (május 11.) érkezik a boltba.


Hallottatok már az "egy kis kedves vállalatról" vagyis az A Little Lovely Companyről? Talán a neve még nem mond semmit, de a termékeik Európa szerte lázban tartják a kisgyerekes szülőket, na jó, leginkább az anyukákat.

De kik is ők? Honnan bújtak elő ilyen hirtelen és ilyen babaszobákat rengető sikerrel?

A ötlet két zseniális holland hölgy fejéből pattant ki 2013-ban - tehát nem is annyira régen- , hogy hétköznapi dolgokból faragjanak igazán eredeti holmikat, amin a személyiségük egy darabja is visszaköszön. Persze nekik nem volt annyira nehéz, lévén mindketten dizájnerek. Az elképzelésük egy sor könnyfakasztóan bájos termékben öltött testet.

A legnépszerűbb termékük talán a felhő lámpa. Kicsi vagy nagy, egyre megy. Mindkettő annyira cuki, hogy legszívesebben az ember a saját hálószobáját is felvillanyozná vele.


Ki ne szeretne a felhők felett járni, ha ennyi cukiság veszi körül?

Aztán ott vannak azok az édes kis gyümölcs alakú éjszakai fények...
Oh mondd, te kit választanál?
Persze ezen kívül vannak még falmatricáik, rongyijaik, szebbnél szebb egyedi párnáik, képeslapjaik, posztereik és persze party kellékeik.

De nem csak a gyerekekre vagy a gyerek lelkű felnőttekre -amilyen én is vagyok- gondolnak ám! Internetes kalandozásaim közepette sokszor vásárolok, csevegek vagy váltom meg a világot hasonló érdeklődésű nőtársaimmal. Az ő képeiken bukkant fel sok helyen egy helyes kis világító dobozka, amire hosszabb, rövidebb üzeneteket írnak fel. Aztán a dobozkát felkapcsolva hangulatos fény és egy kedves sor várja a látogatókat, hazaérkezőket. Nem kellett sokat kutakodnom a neten, hogy a fent nevezett kedves kis cégnél belefussak egy lightboxba. Persze ennek is több mérete van, amibe akár pasztell színű betűket vagy gyerekes karaktereket lehet belepakolni. Itt szinte csak a képzeletünk szab határt...illetve az angol betűkészlet. (Ez persze nem akkora probléma, hiszen egyre többen beszélnek angolul.)
Hát nem cuki?
Ezen igazán jót mosolyogtam. (lefordíthatatlan angol szójáték)

Az jutott eszembe így az esküvő szezon közeledtével, hogy mennyire jól mutatna egy ilyen lightbox a vacsora helyszínén az ülésrend mellett, mikor a díszes vendégsereg épp a helyét keresgéli és ott világít az ifjú pár neve.

Szóval egy mini álmom valóra vált. A fenti termékek holnaptól rendelhetőek lesznek a webshopomban. Remélem nektek és gyerkőcötöknek is legalább annyi öröme telik majd ezekben a csodás holmikban, mint nekem. Éljenek a holland dizájnerek!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése