2015. április 28., kedd

Love food hate waste - szeresd az ételt, utáld a pazarlást

A minap kinyitottam a hűtőt és a fonnyadt zöldség szomorú látványa fogadott. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a picuri dobozokba eltett ételmaradék napok múltával a kukában landol. Egyik legfontosabb igyekezetem itthon, hogy a kidobandó ételek mennyiségét jelentősen csökkentsem. Egész jó úton haladunk, de van még mit fejlődnöm.



Mindig fáj a szívem, amikor ételmaradékot vagy valamikor teljesen egészséges zöldséget esetleg gyümölcsöt kell kihajítanom a szemetesbe. Nagyon közhely, de ilyenkor az jár a fejemben, hogy a világ másik részén gyermekek ezrei (keveset mondtam) halnak meg az alultápláltság következtében. Nem is olyan régen Európában is éheztek emberek, ám ezek a sötét idők elmúltak és legtöbbünknek már nem kell azon aggódni, hogy mit adunk a gyereknek vacsorára. Azonban mintha génjeinkben öröklődne ez a félelem így hát nagy mennyiségeket halmozunk fel kamrában vagy hűtőben élelmiszerből. Ezzel persze semmi gond, ha az adott termék hosszú hónapokig eláll, legalább nem kell rohanni a boltba, ha elfogyott a liszt vagy a tej. (A tartós tej milyenségébe most ne menjünk bele)
Nálunk is van kamraszekrény, ki is használjuk.

A legnagyobb gond sajnos a friss és az idővel kevésbé ellenálló élelmiszerek nagyobb tételben való felhalmozásával van. Lehet, hogy akciós a karfiol vagy a cukkini, de ha soha nem eszünk ilyet, kár megvenni. És ez az összes többi akciós termékre is igaz... Ha nem használunk ilyet soha, nem eszünk ilyet soha, kár csak azért megvenni, mert akciós!

Persze mi - fogyasztók - is rengeteget dobunk ki, de képzeljétek, mennyit dobnak ki a vegyesboltok, hipermarketek stb. ?!?!  Franciaországban készült is egy ötletes és elgondolkodtató kampány arról, hogy a "csúnya" zöldség is ugyanolyan ízű, mint a hibátlan. Itt meg is nézheted az angol nyelvű verziót.

                                            Az Intermarché kampánya a ronda zöldségekről


Az Európai Unió becslései szerint 100 millió tonna élelmiszer landolt tavaly a kukákban az uniós tagországokban, ami ugye nem fedi le teljesen Európa területét. Mennyit pocsékolhattak hát a jó öreg kontinens lakói összesen?

Mit tehetünk az élelmiszerek pazarlásának megállítására?

Az EU 10 pontban összeállított egy ajánlást, ami segítséget ad a családoknak, hogy okosabban vásároljanak. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni! Lássuk akkor mik is ezek:

1. Tervezd meg a bevásárlást
Írj egy menüt, hogy mi kerül az asztalotokra a következő héten. Nézd meg, hogy mi van a hűtőben és csak azt vedd meg, ami a recept szerint hiányzik. Vidd magaddal a listát és SOHA nem vásárolj korgó gyomorral! Ne vásárolj előre csomagolt zöldséget vagy gyümölcsöt. Így többet veszel, mint amennyi lehet, hogy szükséges. (És ott a csomagolás szemete is... ezt már csak én fűztem hozzá).

2. Nézd meg a szavatossági időt
Ha tudod, hogy a rövid lejáratú terméket nem tudjátok időben elfogyasztani, keress olyat, ami tovább eláll. Figyelj a kifejezésekre is! A "felhasználható" azt jelenti, hogy csak az adott dátumig ehetitek meg. Ilyen például a hús vagy a hal. A "minőségét megőrzi" (aminek az angol kifejezése sokkal többet mond, mint a magyar - best before, legjobb ezelőtt) azt jelenti, hogy az adott termék addig a dátumig a legjobb és nyújtja az elvárt minőséget, de a dátum lejárta után pár napig még biztonságosan fogyasztható.

3. Gondold át a keretedet
A kidobott termék kidobott pénzt is jelent!

4. Ellenőrizd a hűtődet
A friss élelmiszerek legtöbbje 1 és 5 fok között tárolható a legtovább biztonságosan, ezért ellenőrizd a hűtőajtó záródását illetve a hűtőben lévő hőmérsékletet.

5. Tárolj okosan
Mindig az élelmiszeren feltüntetett utasításokkal összhangban tárold a terméket.

6. Forgasd az élelmiszert
Ha valami újat veszel, akkor a régebbi termékeket tedd előre a hűtődben vagy a polcokon. Ezzel elkerülheted, hogy mire felhasználnád azt az élelmiszert, addigra megromlik vagy régen lejárt a szavatossága.

7. Kevesebb ételt tálalj a tányérokra
Mindenki értse meg és fogadja el, ha egyszer megette az adagot akkor nyugodtan szedhet még, így legalább kevesebb tányéron maradt étel kerül a kukába.

8. Használd fel/el a maradékot
Felesleges kidobni az ebédről megmaradt ételt. Jó lehet vacsorára vagy másnap ebédre is. Ami fagyasztható, menjen a fagyasztóba! (...illetve más formában születhet újjá a maradék) A már kevésbé szép gyümölcsökből lehet pite vagy turmix! A zöldségekből főzhetsz egy klassz krémlevest.

9. Fagyassz 
Ha csak keveset eszel a kenyérből, szeletelve lefagyaszthatod és csak annyit veszel elő, amennyire épp szükséged van. Ez a többé ételre is igaz. A kis adagokban lefagyasztott étel "életmentő" lehet olyan esetekben, amikor túl fáradt vagy a főzéshez este.

10. Komposztálj
Néha elkerülhetetlen, hogy az ételmaradék vagy egyéb élelmiszer a kukában landoljon. Ilyen esetekben a legjobb megoldás az, ha komposztálsz. Zöldségek és gyümölcsök héja, a maradék pár hónap alatt tápanyagdús komposzttá válik, amit felhasználhatsz a kiskertedben vagy a szobanövényeidhez.

                                                     Miből mennyit dobnak ki Amerikában

Ehhez csak annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy a vásárlás egyik legjobb módja, az online bevásárlás. Tapasztalatom szerint érezhetően kevesebbet költünk az online hipermarketben, mintha személyesen mentünk volna ki. Azonnal le tudom ellenőrizni, hogy van e valami itthon. Ha pedig megéheznék a bevásárlás folytán, csak kimegyek a hűtőhöz és bekapok pár falatot. :D Nagy kár, hogy itthon nem lehet az ország bármely pontjáról interneten keresztül bevásárolni...

A fenti felsorolás betartásához nem kell túl nagy energia. Biztos vagyok benne, hogy a változás az anyák kezében van! Ha te már igyekszel tenni a pazarlás ellen, a gyerkőcöd ebbe nő bele és neki természetes lesz az, amiért nekünk még küzdeni kell, amire nekünk még figyelni kell.